A horvát partok mentén számtalan kisebb nagyobb sziget van, néha nem is olyan könnyű kiválasztani, melyiket válasszuk úti célként. Először is el kell döntenünk, hogy milyen is számunkra az igazi álomnyaralás. Az-e a célunk, hogy megtaláljuk a saját izgalmas, eldugott öblöcskénket, ahol egész nap senki sem zavarja meg a pihenést vagy pedig éjjel-nappal bulizni akarunk. Szerencsére a horvát tengerpart csipkézett partvonala számos csodás helyszínt biztosít a romantikus, elvonulós fürdőzéshez és a bulizáshoz egyaránt. Most hét tippet szedtünk össze azoknak, akik nyugis nyaraláshoz keresnek szigetet maguknak.

Cres sziget

Krk szigetéről rövid kompúttal juthatunk Cresre, ahol Lubenice mellett meredek sziklák övezik az öblöket, így, ha privát fürdőzésre vágyunk, nagy valószínűséggel megtalálhatjuk a saját „strandunkat”. Cres strandjai alapvetően apró kavicsosak, illetve sok helyen sziklásak. A gyönyörű látványon és a kristálytiszta tengeren kívül azonban mást nem nagyon találunk környéki öblök táján, ezért itt különösen fontos, hogy megfelelő mennyiségű enni- és innivalót pakoljunk be egy nagyobb hűtőtáskába. Ha kissé jobban ellátott vagy kiépített strandot keres, akkor Valun, illetve Martinscica mellett érdemes szállást foglalni. Mindkét településen van egy-egy kemping, ahol jól kiépített és lassan mélyülő strandot találunk. A picike, dombvidékbe épült halászfalvakban nincs sok turista, kiválóan alkalmasak a nyugodt pihenésre.

Rab sziget

Közeli, mégis egzotikus és nyugis partot keres? Utazzon Rab szigetére! Rab a legzöldebb horvát sziget, hiszen a nyugati partját dús növényzet díszíti. Rövid kompozás után érkezünk a szigetre, amelyek gyakran indulnak főszezonban, így csúcsidőben is pár óra várakozás után tengerre szállhatunk. A kikötő kompról nézve még elég hihetetlennek tűnik, hogy egy mediterrán édenkertbe érkeztünk, a sziget part felőli oldala ugyanis leginkább holdbéli tájra emlékeztet. Azonban a Kamportól délre eső terület természetvédelmi övezetében már kellemes árnyas pihenőhelyekkel kényeztet. Valódi barangolós, biciklizős, miniöblös paradicsomba léphetünk, ahová még az autókat sem engedik be. Pár száz méter séta után azonban csodás élményekben lehet részünk, úgyhogy mindenképp érdemes belevágni ebbe a kalandba. Rabon emellett több kellemes és csendes strandot találhatunk, akár homokos, akár sziklás partot keresünk. Lopar és környéke kivételével többnyire csendes nyaralásban lehet részünk.

rab_sziget_strand

Rab szigeti strand

Mljet

Mljetről keveset hallani, pedig csodaszép természeti adottságokkal büszkélkedik. Ha igazi felfedezős nyaralásra vágyunk, ezt a kis szigetet nem szabad kihagyni. Nagy részét erdők borítják, melyek között hangulatos kis falvak, zöld mezők és a domboldalakon illatos szőlőültetvények bújnak meg. Érdekesség, hogy a sziget nyugati szegletében két sós vizű tó is található, a Veliko és a Malo Jezero (Nagy Tó). Ez utóbbi közepéből pedig kiemelkedik egy kis földdarab – sziget a szigetben -, ahová egy régi bencés kolostor épült, és áll ma is.

Zadar – Dugi Otok sziget

A Zadar mellett található a „hosszú sziget” amely igazán vadregényes tájakat rejt magában, méghozzá turistaáradat nélkül! Felfedezésre váró, igazi vadregényes öblöket, szirteket találhatunk lépten-nyomon. Dugi Otoknak nincs kompösszeköttetése a szárazfölddel, de katamaránnal vagy csónakkal könnyen eljuthatunk ide, Zadarig pedig szerencsére közvetlen autópálya vezet. A sziget 50 km hosszú sűrűn tagolt partja rengeteg, privát strandolásra alkalmas nyugodt kis öblöt rejt. Dugi Otokon kellemes biciklitúrákat tehetünk, de fontos, hogy csakis sok vízzel és elegendő élelemmel felszerelkezve vágjunk bele a kalandba, mert alig találni út közben éttermeket, büféket.

dugi_otok

Dugi Otok

Galesnjak sziget

A világ egyik legszebb szigetének tartják ezt a picike sziget, amelyet Zadar és Pašman között találhatunk. Igazi szerelmesek szigete: szépséges, szabályos szív alakja van, és ráadásul teljesen természetes képződmény.  Galesnjak egy igazi, romantikus lakatlan sziget, ahová gyakran áteveznek a párok, ha egy kis magányos fürdőzésre vágynak. A sziget magántulajdonban van, így arra is van lehetőség, ha valaki kizárólag kettesben szeretne itt eltölteni egy kis időt: a 130.000 nm-es szigetecskét ki is lehet bérelni, ha valóban maximumon szeretnénk élvezni a lakatlan sziget romantikáját.

Vis

Vis egy igazán hangulatos, hagyományőrző kis sziget, lakossága leginkább halászattal, mezőgazdasággal és persze borászattal foglalkozik. A szigetre a Splitből indul tengeri közlekedés,  Vis városába komppal vagy katamaránnal érkezhetünk. A nyugis, mediterrán hangulatú szigeten minden karnyújtásnyira található, így autóba sem kell ülni, hogy bejárjuk az izgalmasabb részeket. A város csendes, kellemes és a központi strand is megfelelhet a nyugalmat kereső nyaralóknak.  Ha ennél is csendesebb kikapcsolódásra vágyunk, a város környékén elhagyatott homokos és kavicsos partszakaszokat is találhatunk. Vis igazi különlegessége azonban a Stiniva öböl strandja, amit egy kis sziklamászás után érhetünk el. Ha érzünk magunkban egy kis erőt a túrához, mindenképp érdemes rászánni magunkat, Stiniva lett ugyanis Európa legszebb strandja a European Best Destinations szavazói szerint.

Losinj sziget, Veli Losinj

Veli Lošinjba azoknak érdemes ellátogatniuk, akik nyugis nyaralásra vágynak. A csodaszép mediterrán növénytakaróval és kellemes klímával kecsegtető sziget legnagyobb települései Mali Lošinj és Veli Lošinj. Érdekesség, hogy a sziget nem természetes képződmény: Cres és Lošinj a rómaiak előtt még össze voltak kötve, és egy kanális építésének köszönhetően lett mindkettő önálló sziget.

veli_losinj

Veli Losinj

A Szent Ivan domb lábainál elterülő Veli Lošinj település a sziget délkeleti oldalán található, egy csodás kis öbölben, amelyet a delfinek is nagyon kedvelnek. Régebben a sziget legnagyobb települése volt – erre utal a neve is – de Mali Losinj mára túlnőtt rajta. Veli Losinj történelmi emlékekben gazdag, ezért séta közben mindenütt csodálatos régi villák és meghitt, hangulatos mediterrán udvarok tárulnak elénk.

Ha szeretné kiszámolni, mennyibe fog kerülni az útiköltség, autópályadíjjal és kompdíjjal együtt, akkor kattintson ide: Útiköltség kalkulátor