Horvátországban már több mint 100 éves története van a búvárkodásnak. A tengerparti települések, de főként a szigetek lakói akkoriban nagyrészt halászatból éltek. Sokszor szigonnyal, mindenféle védőfelszerelés nélkül merészkedtek a mélybe, hogy minél gazdagabb és ízletesebb zsákmánnyal térhessenek haza. Azonban sokan közülük soha sem tértek vissza a felszínre. Az első búváriskola 1943-ban nyílt Vis szigetén. Nem sokkal később pedig már igazi búvárklubok is működtek, az elsőket az 1950-es években alapították Splitben, illetve Pulában. A horvát partok mentén azóta számtalan búváriskola és klub termett, és rengeteg izgalmas merülőhely található. Fontos azonban tisztában lenni a veszélyekkel is, hiszen jócskán vannak tiltott és veszélyes területek, kockázatosan megközelíthető víz alatti barlangok, hajóroncsok. Azonban, aki betartja az előírásokat, csodálatos kékségekbe ereszkedhet, és változatos élővilágot ismerhet meg közvetlen közelről.

Búvárkodni csak igazolvánnyal lehet

Aki az Adrián szeretne búvárkodni, annak kötelező elvégezni egy búvártanfolyamot. Ezután pedig meg kell szereznie a horvát búvár-szövetségen keresztül a búvárigazolványt is. Fontos tudni, hogy az ideiglenes búvárigazolványok nem érvényesek Horvátországban, és az egyéni merülésekhez további engedélyek szükségesek. Továbbá nem lehet merülni a nemzeti parkoknál, a kikötők és a hajó-útvonalak közelében, kivéve egyes csoportos merüléseket.

Ha elszántuk magunkat, és hajlandóak vagyunk rászánni a tanfolyamra, a felszerelésre és a búvárkodásra a szükséges tekintélyes összeget, akkor számtalan part menti településen találhatunk megfelelő búvárcentrumot vagy -bázist. A Scuba Schools International (SSI) például Horvátországban 38 oktatóbázist üzemeltet. A tanfolyamok nem olcsóak, 100-300 eurót kell leperkálni, de maga a merülés is pénzbe kerül, 25-40 eurót kell fizetnünk érte. Szerencsére azonban az SSI bázisain általában bankkártyát is elfogadnak, így nem kell nagyobb összegű készpénzzel készülnünk.

A kártyát könnyen magunkkal vihetjük a mélybe is, a búvárfelszereléseket árusító boltokban beszerezhetőek olyan derékra csatolható zsebes övek, amelyek még nagy mélységben is képes szárazon tartani például az iratokat, bankkártyákat.

Végezetül pedig néhány tipp azoknak, aki kedvet kaptak egy kis adriai búvárkodáshoz:

Paklina szigetek – az eldugott búvárparadicsom

A kisebb területű szárazföldekből álló Paklina szigetekhez nem jár komp, így a helyi utazási irodák vagy a búvárklub hajóival érhetjük el őket. Kezdő és profi búvároknak is ideális, hiszen akár 45 méterig is lehet merülni, de az is csodás dolgokat láthat, aki nem bukik annyira mélyre, hiszen  30-35 méter a víz alatti látótávolság.

buvarkodas_adria

A legtöbb izgalmas merülőhely hajóval közelíthető meg

Kornati szigetek – Korallok, szivacsok

A számtalan apró kopár, fehér sziklás szigetből és zátonyból álló szigetvilág nagyon gazdag korallokban, szivacsokban, és számos egyéb állat- és növényfajban is gyönyörködhetünk, és a valódi profik akár 65 méter mélységig is merülhetnek.

Rovinj – Baron Gautsch komphajó

Az Isztriai félsziget környéke nem a legizgalmasabb búvárkodás szempontjából, hiszen a tenger sekély, és nem is annyira áttetsző, mint az Adria már részein. Egy kivétel mégis van, és ez a Baron Gautsch komphajó roncsa, amit nagyon kalandos felfedezni, ezért több búvárklub is kínál teljeskörű szolgáltatásokat, szállással, oktatással, felszereléssel együtt. A kincskeresők nitroxos merülésekre is vállalkozhatnak, megfelelő felügyelettel, ezzel a keverékkel ugyanis hosszabb ideig lehet a megfelelő mélységben tartózkodni.

Brac sziget – Lucice Cave

Tapasztalt búvároknak számára csodálatos élményeket kínál a Lucice barlangi merülés. A barlangnak két bejárata van, az egyik 3, másik pedig 6 méter mélységben. A főbarlang mellett öt kisebb barlang is van itt, és ezeket alagutakon keresztül lehet megközelíteni. A Lucice Cave területén 25 méter mélységig lehet merülni, de lelkiekben – és felszerelésügyileg – fel kell készülni a teljes sötétségre, hiszen az alagutakba a napfény már egyáltalán nem jut be.

Elafiti – a kihívások kedvelőinek

Dubrovnikból rövid hajóúttal közelíthető meg az Elafiti szigetcsoport, amelyek közül csupán három lakott, és csak az egyiken bérelhető szállás, méghozzá egy 1873-ban épült világítótoronyban. A búvárok számára igazi paradicsom található itt, méghozzá egy hosszú víz alatti fal, aminek függőleges magassága 3 és 78 méter között van, és ahol számtalan hal, korall, alga tenyészik. Sőt, 26 méter mélységben egy barlang található, de ide kizárólag speciális felszereléssel és kellő gyakorlattal lehet bemenni. Az igazi látványosság még lejjebb található: mintegy 50 méter mélységben pompázik a vörös korall, amiből a helyiek a híres korallékszereket készítik.

Pelsejac-félsziget – római gálya és katonai hajóroncs

Split és Dubrovnik között nem mindennapi kalandokat találhatunk a tenger alatt. Felfedezhetjük az egykori római gálya maradványait, vagy ha gyakorlottak vagyunk, megkereshetjük a második világháború alatt aknára futott Taranto kereskedelmi hajó szétszóródott roncsait, illetve a német katonai hajóroncsot is, ami 30-40 méter mélységben nyugszik.