Pag Horvátország leghosszabb szigete, hosszan nyúlik el az Adrián. Nem kell azonban feltétlenül kompra vagy hajóra szállnunk, hogy megközelíthessük, hiszen Zadar irányából az ingyenesen használható Pag hídon keresztül is érkezhetünk. A szigetek között szokásos autós komppal is jöhetünk természetesen, ez esetben Zigljen településnél kötünk majd ki.

Pag szárazföld felőli része, ahová megérkezünk, enyhén szólva nem buja növényzetéről híres, de ennek a kopár tájnak is megvan a maga fűszerillatú, méhdöngicsélős romantikája. A sziget ugyanis a rajta átfújó erős és hideg szél, a bora miatt rendkívül kopár. A nagy kőhalmok és a köves legelők vidékén azonban kellemes illatú fűszer- és gyógynövények között sétálgathatunk, ha meguntuk a vakítóan kék tenger látványát. A szigeten ugyanis számos őshonos gyógynövény terem, amely legelőként szolgál az itt tenyésztett juhok számára. Ha erre járunk, mindenképp kóstoljuk meg a különleges juhtejből készülő, világhírű pagi sajtot. De erre, a sziget legészakabbi pontján lévő Lun településnél találjuk például Horvátország egyik legnagyobb olajfa ültetvényét is.

Strandoljon Pag szigetén!

Pag sziget strandjait leginkább a nyugati oldalon kell keresgélnünk, hiszen a meredek és sziklás keleti oldal teljesen lakatlan. A legnépszerűbb strandokat Novalja környékén találjuk, a négy strand közül ráadásul kettő homokos, és itt van a méltán népszerű Zrce strand is, ahol tényleg mindig pörög az élet.

Homokos strandra vágyik Pagon?

A helyzet nem reménytelen: az aprócska, kedves Povljana és Vlasici települések mellett egyaránt megtalálhatjuk a magunk fövenyes kis partszakaszát.

pag_homokos_strand

Pag homokos strand

Kavicsos strandok a szigeten

A sziget közepén Pag városnál illetve a nyugati oldalon jellemzően nagyon tiszta, kavicsos strandokat találunk. A parton azonban kevés az árnyékot adó fa, így érdemes olyan napernyőt magunkkal vinnünk, amelybe nehezékként köveket tehetünk, így nem fújja majd el a szél.

Megunta a strandolást? Irány a sóbánya!

Pagon találjuk Horvátország legnagyobb sóbányáját, a „Solana Pag”-ot, ahol a fehér aranyat, vagyis a sót több száz éve termelik ki. A mai sóbánya hatalmas, mintegy 2 millió négyzetméteren terül el. Kiváló ajándék az otthoniaknak, és ha igazán nagyvonalúak akarunk lenni, a pagi só mellé betehetünk a szuvenírek közé egy kis pagi juhsajtot és egy üveg finom olívaolajat.

Bulizni szeretne? Célozza meg Novalját!

Pag nem egy nyüzsgő turistaközpont, de azért itt is lehet bulisabb partokat találni. Az egyik legnépszerűbb nyaralóhelye Novalja, amely egyben a legnagyobb és legjobban felszerelt város a szigeten. Novalján, ebben a hangulatos mediterrán városban intenzíven zajlik az élet a turistaszezonban, és nagy előnye, hogy több lassan mélyülő, homokos strandot is találunk a környékén. Ide valóban csak annak érdemes jönnie, aki bele akarja vetni magát a nagybetűs Életbe: egymást érik a kirándulóhajók, és a homokos strandokon késő estig népes a bulizó tömeg.

Csendespihenő Pagon? Ide utazzon!

A nyugalmat keresők is megtalálják azonban a számításukat ezen a szigeten, a csendesebb helyek között is bőséggel válogathatunk: Mandre, Pag Povljana, vagy Stara Novalja egyaránt jó választás, ha kisgyerekkel vagyunk vagy semmi kedvünk még hajnali kettőkor is a horvát rockélet nagyjainak opuszait hallgatni – a fülünkre szorított párnán keresztül.

A Horvátországautóval.hu oldalon megnézheti, mennyi idő alatt juthat el Pagra, sőt, azt is kiszámolja Önnek a kalkulátor, hogy mennyi autópálya- és kompdíjat kell majd fizetnie.